chevron_right
Helyi hivatalos közlöny

ELSŐSEGÉLY-KÉPZÉS ÖNKORMÁNYZATI INTÉZMÉNYEK MUNKATÁRSAINAK

16102025 7

Októberben újabb mérföldkőhöz érkezett Csíkszereda városának gondoskodó kezdeményezése: az Erdély Mentőcsoport Csíkszéki Fiókja által szervezett elsősegélynyújtó tanfolyamokon ezúttal a Hargita Székely Néptáncsszínház és a Csíki Játékszín közel kilencven munkatársa vesz részt. A Csíkszereda Városháza által támogatott program célja, hogy a kulturális intézmények dolgozói is felkészülten tudjanak reagálni vészhelyzetekben, a mentők kiérkezéséig.

 

A tegnap kezdődött képzés részleteiről ma sajtótájékoztató keretében számoltak be. Házigazdaként András Mihály, a Hargita Székely Néptáncsszínház igazgatója rámutatott: nagyon fontos, hogy rendelkezzenek azokkal a képességekkel, amelyekkel vészhelyzet, életmentés esetén sikeresen beavatkozhatnak, akár a társulat, akár a közönség esetében. Ezért teljes mértékben nyitottan fogadták a képzést.

A program folytatása a tavalyi sikeres kezdeményezésnek, amikor közel száz pedagógus vett részt hasonló képzésen. Korodi Attila polgármester kiemelte: „A tavalyi program hatása jelentős volt, de az idei fókusz – a két kulturális intézmény – esetében is hatványozott a kihatása”. Hiszen – amint Sógor Enikő alpolgármester fogalmazott – ez a kezdeményezés a városlakók személyes biztonságát is szolgálja, ily módon „tanúi lehetünk annak, milyen az önkormányzat gondoskodó és rendszerben gondolkodó arca”. 

A képzések kétnapos tanfolyamok formájában zajlanak, elméleti és gyakorlati tömbökben. A résztvevők megtanulják a 112-es segélyhívás szabályait, a vérzés, törés, ájulás, stroke felismerését és kezelését, valamint az alapszintű újraélesztés lépéseit.

Péter Szilárd, az Erdély Mentőcsoport Csíkszéki fiókjának önkéntese elmondta: „A tavalyi sikeres kezdet után megfogalmazódott az igény, hogy ha már a tudás megvan, legyenek eszközök is. Idén ennek jegyében a két kulturális intézménynek is átadunk egy életmentő defibrillátort.” Hozzátette: a mai nap sem véletlen: október 16. az újraélesztés világnapja. „Rá kell ébresztenünk mindenkit arra, hogy bárki képes emberi életeket menteni. Ezért fontos, hogy minél többen részesüljenek ebben a képzésben.”

A városháza és az Erdély Mentőcsoport hosszú távú célja, hogy minél több intézményt, közösséget bevonjon ebbe a folyamatba, ugyanakkor minden intézményből legyen legalább 2–4 munkatárs, aki mélyebb ismereteket is szerez, továbbá a korábban képzettek tudását rendszeresen frissítsék. A pedagógusok számára ismétlő és kiegészítő képzéseket szerveznek, és bíznak benne, hogy az iskolák is fokozatosan felszerelhetők lesznek defibrillátorokkal. A Csíkszeredai Szociális Igazgatóság révén már a Márton Áron Főgimnázium és az Octavian Goga Gimnázium is rendelkezik ilyen az életmentő eszközökkel.

16102025 7