chevron_right
Helyi hivatalos közlöny

ŐSZTŐL ÚJ PROGRAM SEGÍTI A ROMÁN NYELVTANULÁST CSÍKSZEREDÁBAN

20250630 1

Gyermekekhez, tanítókhoz és szülőkhöz is szól az az októbertől induló kezdeményezés, amely a román nyelv játékos, élményszerű elsajátítását tűzte ki célul. A program részleteit június 30-án, szakmai egyeztetésen ismertették a kezdeményezésben részt vevő szakemberek. A foglalkozássorozat Csíkszereda Önkormányzata támogatásával, az Eszterlánc Alapítvány lebonyolításában, Kirmájer Enikő tanító szakmai irányításával valósul meg.

 

Sógor Enikő, Csíkszereda alpolgármestere az egyeztetésen kiemelte: a város hosszú távú célja olyan program kialakítása, amely városszinten biztosítani tudja a román nyelvtanulás feltételeinek hatékonyabb kialakítását a gyermekek számára.

„A magyar nyelvű közegben felnővő gyerekek számára különösen nehéz, hogy pótoljuk a mindennapjaik során hiányzó természetes román nyelvi környezetet. Éppen ezért nagyon fontos, hogy ezt a fajta nyelvi jelenlétet minél korábbi életkorban biztosítsuk – olyan módon, amely utánozza a természetes nyelvelsajátítás közegét és folyamatát. A most elindított program egy már működő, sikeres helyi kezdeményezésre épül, amelyet szeretnénk kiszélesíteni és más iskolákban is elérhetővé tenni. Fontos, hogy alulról jövő, organikusan kialakult, személyes kapcsolatokon alapuló megközelítésből induljunk ki, mert az ilyen típusú kezdeményezések sokkal hatékonyabbak és életképesebbek, mint a kívülről beemelt módszertanok” – fogalmazott.

Az új, heti rendszerességű foglalkozások a Nagy István Művészeti Középiskola és a Petőfi Sándor Általános Iskola 3–4. osztályos tanulóit célozzák, különös figyelmet fordítva azokra, akik hamarosan felső tagozatba lépnek. Bár az induláskor a 3–4. osztályosok képezik a célcsoportot, a program hosszú távú célkitűzése, hogy az alsó tagozat más évfolyamaira és Csíkszereda más iskoláira is kiterjedjen. A cél, hogy játékos módszerekkel, természetes közegben növekedjen a gyermekek nyelvhasználati bátorsága, és a román nyelv ne csupán iskolai tantárgyként, hanem a párbeszéd eszközeként is megjelenjen.

Kirmájer Enikő, a projekt felelőse személyes indíttatásáról is beszélt: „Az ötlet egyik diákom tapasztalataiból indult, aki román anyanyelvűként került magyar iskolába, és nyelvi nehézségekkel küzdött. Felismertük, hogy ugyanilyen nehézségeink vannak nekünk is a román nyelv tanulásával. Ezért heti 1 órás, szókincsfejlesztő foglalkozást indítottunk, ahol a gyerekek olyan román anyanyelvű személlyel találkoznak, aki nem tud magyarul – de a legnagyobb hozzáértéssel tanítja őket. A cél nemcsak a nyelvtanulás, hanem annak tudatosítása is, hogy a román nyelv ismerete kulcsfontosságú a sikeres érettségihez, a szakmai boldoguláshoz és a társadalmi érvényesüléshez is.”

A program szakmai hátterét Oana Borviz román anyanyelvű nyelvfejlesztő tanár biztosítja, aki elsősorban művészeti eszközökkel – énekkel, színházi jelenetekkel, rajzzal, filmrészletekkel és mesékkel – segíti a nyelvi fejlődést. Tapasztalata szerint az ilyen komplex, vizuális-verbális módszerek különösen hatékonyak a szókincs megerősítésében és a beszédkészség fejlesztésében. „Sok gyerek legnagyobb akadálya a nyelvi bátorság hiánya. A célunk az, hogy önbizalmat adjunk nekik, segítsük őket abban, hogy bátran merjenek megszólalni románul. Ebben hatalmas szerepe van a szülőknek is, akik, ha részt vállalnak ebben a munkában, csodák történhetnek” – mondta a nyelvfejlesztő tanár.

A foglalkozások nemcsak nyelvtanulási lehetőséget jelentenek, hanem egyfajta közösségépítő térként is működnek, ahol a gyerekek biztonságos, pozitív légkörben ismerhetik meg a másik nyelvét és kultúráját. A nem formális, alternatív pedagógiai módszerek – élményalapú tanulás, vizuális segédeszközök, szituációs gyakorlatok – lehetőséget adnak arra, hogy a gyerekek természetesen, játékosan fejlődjenek.

Egy új módszertani háttér fejlesztése is folyamatban van, amelyben Csíkszereda Városháza a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karával is együttműködik. A román nyelv és irodalom – angol nyelv és irodalom szak tanárképzést végző hallgatóival és annak tanszékvezetőjével közösen dolgoznak ki olyan korosztályokra szabott játékos eszközöket, amelyeket a csíkszeredai pedagógusok egy későbbi módszertani segédanyag részeként is használhatnak.

Sógor Enikő zárásként elmondta: „Ez a támogatás elég ahhoz, hogy valami elindulhasson, de a későbbiekben – amennyiben igény van rá – szeretnénk elérni a város összes általános iskoláját. A program sikeressége nemcsak a gyerekeken, hanem a tanítók, szülők, helyi közösségek együttműködésén is múlik.”

20250630 1