chevron_right
Helyi hivatalos közlöny

PÉNZÜGYI OKTATÁSI PROGRAM: SIKERES TESZTELÉS UTÁN ELINDULT AZ ELSŐ TELJES TANÉV

1 Otp

A Nagy Imre Általános Iskola immár 6. osztályos diákjai az előző tanév végén valami szokatlanba, izgalmasba kóstolhattak bele: az OTP Bank Románia Alapítvány velük tesztelte az országban egyedi, városi pénzügyi oktatási program tananyagát. A visszajelzések bíztatóak, és ebben a tanévben remélhetőleg a város valamennyi 5. és 9. osztályos tanulója bekapcsolódik a pénz tudatos kezelésének ismereteit átadó, az Edutainment (szórakoztató nevelés) szellemében megvalósuló kezdeményezésbe.

 

A diákok pénzügyi oktatása a fejlett országokban már elterjedt, Romániában viszont még gyerekcipőben jár. A gyerekcipő méretét nagyban növeli, hogy Csíkszereda önkormányzati kezdeményezésből – Korodi Attila polgármester és a városháza gazdaságfejlesztési irodájának közbenjárására –, a OTP Bank Románia Alapítvány és a helyi iskolák bevonásával idéntől új, ingyenes oktatási programot indított. „Ahhoz, hogy a program hosszú távon meghozza a várt eredményt, minden ötödikes és kilencedikes diáknak részt kell vennie ezen az öt alkalmas képzésen. Olyan praktikus, használható tudást, élethű eszközöket ad a diákok kezébe, amelyek elősegítik majd a felzárkózást, a pénzügyi életben való helytállást” – mutatott rá Korodi Attila polgármester. Hozzátette, az osztályfőnököknek is engedniük kell, hogy bebizonyosodjon ennek a programnak a haszna, ahogy ez a korcsolya és az úszás esetében történt. A foglalkozások során a gyermekek megismerkednek a pénz világában használatos kifejezésekkel és azok értelmével, felnőtt korukra megismerik a költségvetések működését, a megtakarítás leghatékonyabb módszereit, a különféle pénzügyi termékek közül képesek lesznek kiválasztani a számukra megfelelőt. A munkaerőpiacon már felkészülten helyezkednek el, és felismerik azokat a helyzeteket, amikor pénzügyeikben esetleg megvezetnék őket. Az 5. osztályosok egyebek mellett a pénz történetéről, funkcióiról, körforgásáról, a pénznemekről, az árfolyamokról, a szükségletek és vágyak megkülönböztetéséről tanulnak. A 9. osztályosok többek között a modern fizetési eszközökről (NFC, online banking, PayPal stb.), a biztonságos megtakarításokról, a családi költségvetésről, az adókról és illetékekről, a bankokról és a különféle bankszámlákról tanulnak játékosan.

Ábrahám Iza, a program koordinátora elmondta, céljuk, hogy a szórakozva tanulás módszerével alakítsanak ki egy egészséges viszonyt a gyermekek és a pénz között. Jelenleg négy iskola (Nagy Imre és Petőfi Sándor Általános Iskola, Márton Áron Gimnázium, Venczel József Szakközépiskola) diákjai jelentkeztek a programra, és várják, hogy a többi oktatási intézmény is bekapcsolódjon.  A pénzügyi nevelési program indításáról a 2022/90-es számú határozat rendelkezik. A szervezési alapgondolat megegyezik a Kori&Úszás programéval: opcionális jelleggel ugyan, de iskolai keretek között minden csíkszeredai diákot bevonnának a képzésbe. Idén az 5. és a 9. osztályos tanulók kapcsolódhatnak be, és a következő években mindig részesévé válik a körnek két-két új évfolyam. A negyedik évre már a teljes 5–12. osztályos ciklusokat lefedik. Egy-egy osztály számára egy évben öt alkalommal 1,5 órás képzéseket szerveznek. A tananyag a szórakoztató nevelés elveire épül, klasszikus házi feladat sincs.

A képzések szervezése azonban előkészítést, egyeztetést igényel. Az OTP Bank Románia Alapítvány társadalmi felelősségvállalási projektjeinek sorába illeszkedő program keretében lapunk megjelenéséig már két osztály elkezdte a tanfolyamot és több másik is szervezi a részvételét, további osztályok jelentkezését pedig a 0753 705553-as telefonszámon fogadják.

1 Otp