chevron_right
Helyi hivatalos közlöny

CSÍKSZEREDA LESZ A TISZTELETBELI HÁZIGAZDÁJA AZ IDEI EZER SZÉKELY LEÁNY NAPJÁNAK

Img 20230628 Wa0050

Leányok és asszonyok, legények és férfiak viseletétől lesz színes és élettel teli újra Csíkszereda főtere, majd a csíksomlyói nyereg július első szombatján, az Ezer Székely Leány Napján. A néptánc, a népzene, a népviselet és az imádság legnagyobb székelyföldi ünnepe kulturális örökségünk ápolásának különösen felemelő és közösségépítő rendezvénye, amely minden alkalommal felejthetetlen közösségi élménnyel gazdagít.

 

A Székely Népviselet Napjával már pénteken, június 30-án elkezdődik az ünnepre való hangolódás Csíkszeredában, de nem csak, mert a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes által már hét éve elindított kezdeményezés jóval szélesebb körű „összekacsintás”. Ezen a hétköznapon egyre többen öltik magukra viseletüket vagy viseletüknek valamely darabját, és így indulnak munkahelyükre, ügyeket intézni vagy akár bevásárolni szerte a nagyvilágban.

„Az újraélesztett hagyományoknak és a ránk bízott hagyatéknak köszönhetően vannak olyan napjaink – az Ezer Székely Leány Napja, a Székely Népviselet Napja –, amikor viseletünket magunkra öltve tudjuk megélni a nemzeti identitásunkat, önazonosságunkat és büszkén tudunk visszatekinteni népi hagyatékunkra” – fogalmazott Korodi Attila polgármester a rendezvény részleteit ismertő sajtótájékoztatón, és ő maga is arra buzdított minden városlakót, hogy lehetőség szerint öltsék magukra viseletüket mindkét nap, és szombaton együtt táncolva indítsunk egy olyan napot, ami igazi feltöltődést jelent mindannyiunk számára.

Az Ezer Székely Leány Napja örökös házigazdája Csíkszereda és Csíksomlyó, idén viszont városunk a tiszteletbeli házigazda szerepét is betölti – mutatott rá Sógor Enikő alpolgármester. Mint kifejtette, az előző években az a település nyerte el ezt a címet, ahonnan a lakosságszámhoz viszonyítva a legtöbben érkeztek népviseletbe öltözve. Ez az elv sok települést kizár ebből a lehetőségből, ezért a szervezők tavaly úgy döntöttek, hogy az a település lesz a házigazda, amely jelzi erre irányuló szándékát. Jövőre Csíkszentdomokos lesz, ők kapják azt a faragott székpárt, amelyet majd templomukban helyeznek el, és esketések alkalmával használnak.

A szervezési háttér kapcsán Korodi Attila polgármester hangsúlyozta: annak érdekében, hogy az Ezer Székely Leány Napján a szekeres, lovas és gyalogos felvonulás a lehető legnagyobb biztonságban történhessen, útlezárások lépnek érvénybe. Szombaton 8.30 és 10 óra között lezárják az autós forgalom elől a Temesvári sugárút Szív utca és Kossuth Lajos utca közötti szakaszát, míg 9 és 10 óra között a Kossuth Lajos utcának a Márton Áron és a Szív utca közötti szakaszát. Péntek estétől szombat délelőttig parkolási tilalom lép érvénybe a Temesvári sugárútnak a Decemberi forradalom utcától a Kossuth Lajos utcáig tartó szakaszán (a Raiffeisen Bank felőli oldalon).

A rendezvény programját és a fontos tudnivalókat Füleki Zoltán, a főszervező Hargita Együttes aligazgatója ismertette. A Szabadság téren 9 órakor gyülekeznek a résztvevők, majd a 9.15-kor kezdődő megnyitót és a rövid közös táncot követően legkésőbb 9.45-kor indul a felvonulás a csíksomlyói nyeregbe, ahol 11 órától Sebestyén Ottó csíkzsögödi plébános mutatja be az ünnepi szentmisét. A köszöntőbeszédeket követően kezdetét veszi a hagyományőrző néptánccsoportok előadása. 15.30-tól a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes lép színpadra. A közös játék és tánc, a közös fotó készítése a népviseletbe öltözöttekkel délután 4 órakor kezdődik, majd az esketőszékek 5 órai átadását követően folytatódik a hagyományőrző néptánccsoportok előadása.

Kísérőprogramokban sem lesz hiány a rendezvény idején. 11 és 18 óra között kézműves kiállítás és vásár, illetve mesterség- és kézműves bemutatók zajlanak, a gyermekek ügyességi játékokban próbálhatják ki magukat. A kiállító sátorban pedig megtekinthető a Hargita Együttes viselettárából összeállított népviseleti kiállítás, és ugyanitt, a népviseleti divatsarokban felpróbálható egy-egy tájegység népviselete, hajdísze, fejdísze.

A Csíki Trans jóvoltából a rendezvény helyszínének könnyebb megközelítése érdekében autóbuszjáratok indulnak 10, 11 és 12 órakor Csíksomlyóra, majd 16, 17 és 18 órakor vissza a városba. A különjáratok a városi buszállomás – Asirom – Csíki Játékszín – Mikó-vár – Testvériség sugárút –  Nest – Márton Áron Főgimnázium – Csíksomlyó útvonalon közlekednek, a székely ruhában utazókat pedig ingyenesen szállítják.

 

Könyvbemutató

A Székely Népviselt Napjának délutánján, 17.30 órai kezdettel ismerhetik meg az érdeklődők Daczó Katalin: Ha ezer lány útra indul... A csíksomlyói Ezer Székely Leány Nap első éveinek krónikája című könyvét Csíkszereda Városháza dísztermében. A kötet tulajdonképpen a rendezvénysorozat 1931–1940 közötti krónikája, visszaemlékezések, korabeli újságcikkek, levéltári dokumentumok és fényképfelvételek alapján. A könyv kitér az Ezer Székely Leány Napja előzményeire, próbálja tisztázni az 1990 utáni sajtóban gyakran tévesen közölt dátumokat, kirajzolja az események sorrendjét és legfontosabb szervezőit, segíti egy későbbi tudományos feldolgozást olyan interjúszövegekkel, előkerült adatfoszlányokkal is, amelyeket később már esetleg nem lehetne elvégezni.

A szerzővel Mirk Szidónia-Kata, a kötet szerkesztője beszélget.

 

Img 20230628 Wa0050