chevron_right
Helyi hivatalos közlöny

EGYETLEN ROMÁNIAI VÁROSKÉNT KERÜL FEL CSÍKSZEREDA AZ EURÓPAI KERTÉSZETI TÉRKÉPRE

Viragos

Nagy múltú és rangos nemzetközi kertészeti versenyre nevezte városunkat Csíkszereda Városháza. Az Entente Florale Europe – Európai Virágos Városok és Falvak versenyére az országból egytelen településként jelentkeztünk. Nem titkolt célunk, hogy Csíkszeredát európai viszonylatban is megismertessük, és újabb lépéseket tegyünk közösségünkért, élhető környezetünkért, valamint a turizmus fejlődéséért.

 

Az Association Européenne pour le Fleurissement et le Paysage (AEFP) nemzetközi szervezet által irányított környezetvédelmi verseny 49 éve indult útjára. Kezdetben a közterek, a környezet szépségén, rendezettségén volt a hangsúly, ám a világban zajló folyamatos változások a verseny újragondolását és korszerűsítését eredményezték. A nemzetközi zsűri ma már széleskörű szempontrendszer alapján ítéli oda a benevezett településeknek az elismeréseket.

A verseny kapcsán a héten zajlott az első megbeszélés a kiíró nemzetközi szervezet képviselői, valamint a Városháza részéről Bors Béla alpolgármester, Burista Csilla, a városi kertészet vezetője és Xántus Szidónia tanácsadó részvételével. Ennek keretében ismertették a verseny részleteit, illetve a zsűrizési szempontokat is.

Az értékelés során figyelembe veszik az önkormányzat stratégiáit, településrendezési terveit, zöldfelület-fejlesztési, környezetvédelmi programjait, továbbá a fenntartható fejlődés, a korszerű hulladékfeldolgozás, az épített és természeti örökség megőrzése, gyarapítása, de legfőképp olyan kulturált, virágokkal, zöld növényekkel díszített tiszta környezet megteremtésére irányuló törekvéseket, amelyek a települést az eljövendő generációk számára is széppé és élhetővé teszi.

A versenynaptár szerint a szakmai zsűri július elejéig látogatást tesz városunkba, és a fenti szempontok alapján minősíti városunkat. Fontos, hogy az értékelés nem csupán a pillanatnyi állapotról szól majd, hanem egy folyamatról, amelyben a városlakók is meghatározó szerepet játszhatnak. 

Arra ösztönözzük tehát a lakosságot, hogy az előttünk álló időszakban kapcsolódjanak be aktívan városunk felhívásaihoz, hiszen csak közös erővel építhetjük és szépíthetjük Csíkszeredát!

A verseny, melynek eredményhirdetése szeptemberben várható,  remek lehetőséget kínál Csíkszereda bemutatására az európai közösség előtt. Meggyőződésünk, hogy mindannyiunkat büszkeséggel tölt majd el városunk szereplése.

 

Viragos